A rossz időt nálunk Sutyi nem szerette, különösen az esőt. Akkor legfeljebb a teraszig volt hajlandó kimenni. Tücsök pedig a vihartól félt. Ha csak közeledett valahol, el kezdett remegni, és remegett addig, amíg el nem ment és a távolban el nem halt valahol. Volt olyan, hogy egész éjszaka ültem vele a lépcsőn, és próbáltam nyugtatni. De annyira félt, hogy nyugtatni sem hagyta magát. Szörnyű volt (lelkileg), hogy nem tudtam segíteni neki. Persze azért kellett, hogy ott legyek vele, de a remegés nem múlt el, csak a viharral.